A Forma-1 nagy csatái: Moss Fangio ellen

Bár a magyar nyelv a test-test ellen kifejezést használja, a Forma-1 legnagyobb csatáira mégis inkább a kerék-kerék ellen kifejezés illik. Az autósport királykategóriájának története során mindig voltak nagy pilóták és nagy csaták, ezekből szemezgetünk.

Az 1950-es évek közepén az akkori kor legjobb pilótája, Juan Manuel Fangio és a fiatal brit titán, Striling Moss csatája tartotta lázban a nézőket. A két versenyző 1955-ben "talált egymásra" a Mercedes Forma-1-es csapatnál. Fangio ekkor már 44 éves volt és két vb cím tulajdonosa, az autósport "Csúcsragadozója". A 25 éves Moss pedig a jövő egyik reménysége, akinek 1955-ben adatott először meg, hogy igazán jó Forma-1-es versenyautót vezessen.Juan-Manuel Fangio szerény körülmények között nőtt fel Argentínában, egy olasz bevándorló família sarjaként. A nehéz gazdasági helyzet miatt Fangio már 12 éves korában dolgozott, majd egy autószerelő műhely tanonca lett. A kivételes tehetségű Fangio a harmincas évek végén kezdett versenyezni a poros argentin utakon. Megnyerte a maratoni hosszúságú Grand Priemo del Norte ralit, majd az argentin kormány támogatásával 1948-ban Európába jött versenyezni. Már az első versenyeken bizonyította tehetségét, később pedig több nagy versenyt megnyert, mint a San Remo, Marseilles, Pau valamint a Monzai Grand Prix. Neve hamarosan ismerté vált az autós világban és a világbajnokság indulásakor, 1950-ben, az Alfa Romeo gyári csapata szerződtette le. Bár az első bajnoki évet csak a második helyen zárta (az utolsó versenyen két autó is cserbenhagyta), 1951-ben már megállíthatatlan volt "El Chueco". (Görbe lábai miatt nevezték így.) Pedig Alberto Ascari és a Ferrari nagyon kemény ellenfélnek bizonyultak, de végül Fangio volt a jobb. A szezon végén azonban az Alfa bezárta a versenyistállóját és Fangiónak új munkaadó után kellett néznie. Két félresikerült Maseratival töltött szezon és egy nagy baleset után (fél évre kivonta magát a forgalomból) az argentin elfogadta a Mercedes ajánlatát. A stuttgarti márka a második világháború után ekkor szállt be a Grand Prix sportba. A német cég nem bízott semmit a véletlenre, vadonatúj versenygépet építtetett. A 2.5 literes kényszer-szelepvezérléses motorral szerelt ezüstnyíl a maga idejében a csúcstechnológiát jelentette. Fangio örömmel fogadta el a Mercedes csapatfőnökének, Alfred Neubauernek az ajánlatát, a németeknél így az argentin sztárpilóta lett az első számú versenyző.

Miközben Fangio 1951-ben első világbajnokságát nyerte, a fiatal Stirling Moss a brit versenypályákon rótta a köröket. Elsősorban a szigetország Forma-500-as bajnokságában (ez a mai Forma-3-nak felel meg) szerzett érdemeket. Moss benzingőzzel beoltott családba született. Édesapja - akinek rendes polgári foglalkozása fogorvos volt - is kipróbálta magát autóversenyzőként. Elsősorban a brit motorsport centrumának számító Brooklandsban. 1926-ban Indianapolisban az 500 mérföldes versenyen is rajthoz állt, ahol a 16. helyen intették le. Ezek után nem csoda, a fiú is autóversenyző akart lenni. A fiatal Moss a Forma-500 mellett a túrakocsik mezőnyében is megcsillogtatta tudását. 1950-ben egy Jaguar XK 120-assal megnyerte a dudrod-i Tourist Trophyt, majd 1951-ben az angol HWM márka a Forma-1-es Svájci Nagydíjra is nevezte az ifjú brit titánt. Moss a gyengécske autóval nyolcadik lett. Ezután több brit csapatot is megjárt, de akkoriban a szigetországi márkák messze elmaradtak az élmezőnytől.

Amikor a Mercedes 1954-ben belevágott a Forma-1-be, az idősebb Moss és a pilóta menedzsere, Ken Gregory felkereste Alfred Neubauert, hogy beprotezsálja a fiatal angol tehetséget a német gyár Forma-1-es gárdájába. A Mercedes, aki nem akarta kockáztatni, hogy egy fiatal zöldfülű pilóta esetleg halomra törje az autókat, elutasította Mosst. Neubauer azonban nem csukta be teljesen az ajtót a brit fiú előtt, hanem azt javasolta: "Szerezzenek egy elfogadható autót, amivel megmutathatja a tehetségét, aztán jövőre visszatérünk a dologra." Így is lett. 1954-ben a British Petrol támogatásával Stirling Moss vásárolt egy Maserati 250F-et és privát versenyzőként indult a Forma-1-ben. Már az első futamon bizonyította, hogy a legtehetségesebbek egyike.
A Belga Nagydíjon a harmadik helyen ért célba és ez elég is volt, hogy a Maserati egy gyári versenygépet bízzon az angolra. Az olasz csapat autójával Moss jó néhányszor borsot tört a a nagyok orra alá. Monzában csak egy karnyújtásnyira volt a győzelemtől. Végig az első helyért csatázott, megelőzte Fangiót majd Ascarit és 15 körrel a vége előtt - amikor 20 másodperces előnye volt az argentinnal szemben - az olajszűrő meghibásodott és így feladni kényszerült a versenyt. Neubauer viszont állta szavát: 1954 decemberében a Mercedes tesztelni hívta Mosst Hockenheimbe. A W196-os ezüstnyíl lenyűgözte az angolt, amikor pedig megtudta, mekkora fizetést szán neki a német gyár, elállt a szava. De nem a nagy pénz mozgatta Mosst, hanem az hogy a mezőny legjobb autójában ülhet és még az sem volt gond, hogy a Mercedes a másodhegedűs szerepet osztotta rá Fangio mellett.

Az angol sajtó viszonyt fanyalgott. Hogy lehet az, hogy tíz évvel a Náci Birodalom bukása után egy angol pilóta hajlandó német versenyautóval versenyezni. A britek nem felejtették Dick Seamann esetét, aki a Mercedes versenyzője volt és 1939-ben a Belga Grand Prix-n életét vesztette. Arról nem is beszélve, hogy Stirling Moss zsidó családból származott...A brit pilóta nem törődött a firkászokkal, kerek-perec megmondta: ha tehetné, brit autóval versenyezne, de mivel a Szigetországban képtelenek egy ütőképes autót összerakni, hatalmas vétek lenne kihagyni a Mercedes ajánlatát. A stuttgartiak nem mellékesen azt is figyelembe vették, hogy Moss jó reklám lenne a márkának. A csillagos márka gyártósorain felpörgött a munka, 1954-ben már 670 ezer darab gépkocsit állított elő 40 százalékkal többet, mint az előző évben.

Az 1955-ös Argentin Nagydíjon Moss már az egyik ezüstnyílban feszíthetett, de az üzemanyag vezeték meghibásodása miatt kiesett. Fangio pedig ahogy a nagy könyvben meg van írva, megnyerte a versenyt. A Mercedes boxban, a tapasztalt öreg róka Fangio és a zöldfülű, de szintén villámgyors Moss között mester és tanítványa viszony alakult ki. Az 1955-ös szezonban leiskoláztak mindenkit, Fangio négy futamot nyert és világbajnok lett, Moss pedig megszerezte élete első sikerét, ráadásul hazai közönség előtt Aintree-ben. Stirling az utolsó körben előzte meg a már világbajnok argentint és két tized másodperces előnnyel halad át előtte a célvonalon. Az angol közönség persze ujjongott, a Mercedes pedig örült, hogy az angolok Moss és persze a márka sikerének örülnek. Később amikor Fangiótól megkérdezték, hogy előre megbeszélték-e a sorrendet, váltig állította, hogy szó sem volt ilyenről, egyszerűen Moss gyorsabb volt nála. Hogy mi az igazság, nem fogjuk megtudni, a nagy Manuel magába vitte a sírba. Mindez azonban nem von le semmit Moss sikeréből, végig képes volt ugyanis a lépést tartani Fangióval, ami nem kis teljesítmény.

A Mercedes-Fangio-Moss kapcsolatnak egy szörnyű tragédia vetett véget. A 88 halálos áldozatot követelő Le Mans-i baleset után a stuttgartiak kivonultak a Forma-1-ből, Fangio a Ferrarihoz ment, Moss pedig a Maserati pilótája lett. 1956-ban a fiatal brit titán csupán három ponttal szorult a bajnokság második helyére, a világbajnok persze a Nagy Manuel lett. A rákövetkező évben is ez volt a sorrend, igaz ezúttal 15 pontos különbség döntötte a mérleg nyelvét Fangio javára. Amikor 1958-ban az ötszörös argentin világbajnok visszavonult, mindenki Stirling Moss világbajnokságára fogadott volna. Ráadásul a brit Vanwall gyár igen jó autót adott az aprótermetű angol Moss alá. Ezúttal azonban egy honfitársa, Mike Hawthorn húzta keresztül Moss számításait, aki egy ponttal maradt le az első helyről.

Juan Manuel Fangio pályafutása során nyolc év alatt öt világbajnoki címet szerzett, mindet más-más csapat színeiben és 25 futamon győzött. Szinte minden összejött neki. Stirling Mossnak soha nem volt igazán szerencséje. Szinte felfoghatatlan, hogy egy ilyen kimagasló tehetségű versenyző nem nyert világbajnokságot. Tehetségét olyan pilótákéhoz hasonlítják, mint Juan Manuel Fangio, Jim Clark, Ayrton Senna vagy Michael Schumacher, azzal a különbséggel, hogy ő soha nem lett bajnok. Tehetségét azonban számtalan győzelem bizonyítja. Moss az egyetlen versenyző, aki hétszer nyerte meg a klasszikus Tourist Trophy versenyt, karrierje során 500 futamból 220 alkalommal győzedelmeskedett, ebből 16 sikert a Forma-1-ben ért el.