Scuderia Ferrari

A Maranelloban székellő Ferrari istálló az autosport és a száguldo cirkusz leghíresebb csapata. A skarlátvörös gárda a kilencvenes évekig a legeredményesebbnek mondhatták magukat, ám ekkor a nagy vetélytárs, a McLaren győzelmék terén utólérte a Ferrarit. Az 1999-es szezon a Ferrarinak sikerült jobban, így Ross Brawn; Jean Todt; Michael Schumacher triumvirátus vezényletével ismét a maranelloiak vették át a vezetést a konstruktőrök örökranglistáján. Az alakulat már a háború előtt időkben is részt vett a fontosabb versenyeken. A világbajnokságok 1950-es kezdete uán azonban Enzo Ferrari csapata sokkal erősebb lett. Az első világbajnoki szezon nem volt túlzottan edményes számukra. 1951-ben Ascari az utolsó futamon veszítette el a Juan Manuel Fangioval ellen a világbajnoki címért folytatott harcot. A szövetség később 2000 köbcentiméterben határozta meg a motorok hengerűrtartalmát, a szabályváltozáshoz pedig a Ferrari alkalmazkodott a legjobban. Ascari 1952-ben és 1953-ban is dominált, később viszont a 2500 köbcentiméteres szabály bevezetését követően alulmardt a Lancia csapattal szemben. 1955-ben Fangio a D50-es modellel három alkalommal győzött, ami elég volt ahhoz, hogy megszerezze negyedik világbajnoki titulusát. A legendás argentin pilóta 1957-re a Maseratihoz szerződött, és ezt igencsak megsínylette az istálló, hisz nélküle képtelenek voltak a futamgyőzelemre.

A következő évben az Enzo Ferrari fia után Dino névre keresztelt Tipo 146-os modellel a Ferrari visszatért az élvonalba. Mindenki arra számított, hogy Stirling Moss lesz a világbajnok, Mike Hawthorn és a Ferrari azonban rácáfolt erre az idényzárón, és elhappolták a titulust. A következő két évben a Cooper istálló dominált a Formula-1-ben. 1961-ben vette kezdetét a maranelloiak újabb sikerszériája, a másfél lietres , cápaorrú Tipo 156-ossal. Hazai versenyekün, az Olasz Nagydíjon komoly tragédia érte a csapatot, hisz versenyzőjük, Wolfgang von Trips halálos balesetet szenvedett. Másik versenyzőjük, Phill Hill viszont győzni tudott és megszerzte a világbajnoki címet is a csapatnak.

A Ferrari bajnokok sorában John Surtees volt a következő, aki 1964-ben lett világbajnok. Mindmáig ő az egyetlen olyan pilóta, aki kétkeréken és négykeréken is képes volt a csúcsra jutni. A háromliteres motorok 1966-os bevezetése után a Ferrari ismét hullámvölgybe került. Rendre alulmaradtak a Cosworth Racing fantasztikusan sikerült DFW erőforrásaival szemben, melyek 1967-ben tűntek fel a Formula1-ben. A skarlátvörösök nyolc éven keresztül a középmezőny legjobb alakulatának számítottak. Csak Jacky Ickx és csapattársa, Clay Regazzoni tudtak némi sikert elérni. Regazzoni első lett az 1970-es Olasz Nagydíjon.

A gyors de tapasztalatlan Niki Lauda 1974-ben szerződött Maranelloba. A világbajnoki címet ebben a szezonban Emerson Fittipaldi és a McLaren hódította el, egy évvel később azonban már Lauda ült a trónon, és 76-ban akár meg is ismételhette volna teljesítményét, ha nem jön közbe a szörnyű a Nürburgringen, melynek következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett.Még a baleset után is lett volna esélye a világbajnoki cím megszerzésére, hisz Monzában már ismét ott volt a rajtrácson. A szezon végéog tartotta előnyét a McLarenes James Hunt előtt, azonabn az évad utolsó futamán, a Japán Nagydíjon túl kockázatosnak tartotta a szakadó esőben való versenyzést, és idő alatt feladta a további küzdelmeket. Hunt rámenősen versenyzett, és megszerezte a bajnoki címhez szükséges harmadik helyet.
1977 ismét Lauda és a Ferrari éve volt. 1979-ben Jody Scheckter szerzett világbajnoki címet a Ferrari színeiben, és egészen 2000-ig ő volt az utolsó pilóta, aki versenyzői világbajnoki címet vitt Maranelloba. Csapttársát, Gilles Villeneuve-öt győzte le, holott csak két győzelemmel rendelkezett, míg csapattársa három alakalommal állhatott fel a dobogó legmagasbb fokára.

A csapat ezt követően szerződtette Harvey Postlewaite brit tervezőt, aki 1982-re megalkotta a 123C2 kódjelű versenygépet, amely osztályon felüli volt. Ebben az évben is történt egy tragédia, ami beárnyékolta a csapat szezonját. A legendás Gilles Villeneuve balesetet szenvedett és életét vesztette Zoldeben, a világbajnoki pontverseny éllovasa, Didier Pironi pedig megsérült Hockenheimben. A Ferrari ebben az évben és a következőben is a konstruktőrök világbajnoka lett, de az egyéni világbajnoki címek más csapathoz vándoroltak.

A gárda szerencséje ezt követően meglehetősen forgandó volt. Michele Alboreto versenyképesnek bizonyult 1985-ben, de csak a második helyet írhatta neve mellé az év végi elszámolásnál. 1988-ban következett az újabb nagy csapás, hiszen ebben az évben hunyt el az alapító Enzo Ferrari. A "Commendatore" 90 éves volt. A szezonban addig csak vergődő istálló autói a csapatfőnök halálát követő versenyen, az Olasz Nagydíjon kettős győzelmet arattak. Gerhard Berger lett az első, megelőzve társát, Michele Alboretot. Az idényben ez volt az egyetlen futam, melyen nem McLaren győzelem született. 1990-ben Prost csatázott Sennával, de a brazil nyert, így a Ferrari francia sztárja a második lett az év végi összetettben. Michael Schumacher 1996-os csatlakozásával ketdetét vette a Ferrari újabb sikerkorszaka, azonban ismét bizonyítást nyert a mondás, misszerint minden kezdet nehéz! A szurkolók eleinte nem voltak túl lelkesek a német pilóta szerződtetése miatt. Az 1995-ben második világbajnok címét megszerző Schumacherrel együtt érkezett Maranelloba Eddie Irvine is. Az új összetételű gárda az év során jó teljesítményt nyújtott, így a szurkolók hamar megbarátkoztak a némettel is. Ekkor, 1997-ben jött egy emlékezetes botrány, melyet követően sokan, sokféleképpen vonták kétségbe Schumacher sportszerűségét. A pilóta öt győzelmett szerzett az év során, és harcban állt a világbajnoki címért a Williams versenyzőjével, a kanadai Jacques Villeneuve-vel. Az utolsó versenyen a kerpeni születésű versenyző elvesztette a fejét és a Ferrariját nekikormányozta a kanadai pilóta versenygépének. Villeneuve tovább tudott menni, harmadikként ért célba és világbajnok lett. Később Schumachert a Nemzetközi Automobil szövetség megfosztotta a bajnokságban elért második helyltől.

1998-ban a Tifosik ismét az egyéni világbajnoki cím megszerzésében reménykedtek, hisz ezt az utóbbi 19 év során nem sikerült megszerezniük. Schumacherrel nem is volt próbléma, ő mindent megtett ennek érdekében, azonban F300-as Ferrarija állva maradt a suzukai rajtrácson, és csak a mezőny végéről vághatott neki a távnak a mindent eldöntő Japán Nagydíjon. A harmadik helyig küzdötte fel magát, egy defekt miatt azonban feladni kényszerült a további harcot. Az egyéni világbajnok ebben az évben Mika Hakkinen, a konstruktőrök bajnoka pedig a McLaren lett. 1999-ben is esélyesként várhatták a szezonkezdetet, jól is alakultak dolgaig, ám a Silverstone-ban a német pilóta balesetet szenvedett, és csak az idény utolsó két versenyére térhetett vissza. Csapattársa, Eddie Irvine vette át az első számú pilóta szerepét, és kis híjján élni is tudott a kínálkozó lehetőséggel, de az utolsó futamon nem bírt Hakkinennel, aki így megismételte előző évi produkcióját. A konstruktőri világbajnoki trófeát a McLaren nem tudta megvédeni, ami így Schumacher utolsó két versenyén nyújtott teljesítményének köszönhetően Maranelloba vándorolt.

2000-ben valóra vált az olaszol álma, hisz a skarlátvörösök az évad első futamától kezdve fölényben voltak a McLarennel és Mika Hakkinennel szemben. Schumacher Suzukában, az évad utolsó előtti versenyén biztosította be az egyéni világbajnoki címet, amit az utolsó futamon elhódított konstruktőri cím követett. 2001-ben is dominált a Schumacher-Ferrari kettős, így a német már negyedik világbajnoki címénél tartott. A konstruktőri világbajnoki trófea is Maranelloba díszeleghetett. A 2002-es évad mindenen túltett. A Ferrari a szezon első futamától kezdve hihetetlen fölényben volt a mezőny többi tagjával szemben, és az évad végére a német beállította Juan Manuel Fangio megdönthetetlennek hitt rekordját. Őtszörös világbajnok lett. 2003-ban, ha kissé nehézkesen is, de Schumacher és a Ferrari ismét begyűjtötték a világbajnoki címet. 2004-ben ismét Schumacher és a Ferrari győzött, immárom hétszeres világbajnok lett.

2006		2005		2004		2003		2002
1999		1983		1979		1975-1977		1964
1961		1958		1986		1952		1951