A McLaren istálló alapítója, Bruce McLaren 1937. augusztus 30-án látta meg a napvilágot Új-Zélandon, Auckland városában. Már az 1950-es évek közepén versenyezni kezdett hazájában. Az együléses versenyautókat részesítette előnyben, és 1958-ban immár Európában, győzelmet aratott egy Formula 2-es futamon. F1-es bemutatkozására 1959-ben került sor, amikor egy Cooperrel versenyzett. Folyamatosan pontszerző helyen ért célba, az évad utolsó versenyén pedig learatta pályafutása eslő Formula 1-es győzelmét, Sebringben. Ezzel Bruce McLaren lett a sportág történetének legfiatalabb futamgyőztese: 22 éves volt ekkor. 1960-ban Jack Brabham mellett a második számú pilóta szerepét töltötte be, de a következő évben már ő csapata első számú pilótája, mert Brabham vette a "kalapját" és távozott. Néhány eredménytelen év következett, majd McLaren úgy döntött, hogy megalapítja saját istállóját. A csapat a Bruce McLaren Motor Racing Ltd. nevet kapta, és saját konstrukciókat gyártott. Technikai tudásának köszönhetően McLaren hamar felévirágoztatta vállalkozását.

Első F1-es karosszériáját Robin Herd tervezte és építette meg 1966-ban. Balszerencséréje ez volt a háromliteres erőforrások első szezonja, így a McLaren által használt olasz Serenissima és a túlsúlyos Ford motorok gyengének bizonyultak. A '66-os Brit Nagydíjon szerezte meg a csapatvezető az első pontot az istálló számára, amikor a 13.-helyről indulva a hatodik helyen ért célba. A Herd által tervezett M7-es, amely a Ford Cosworth legendás DFV erőforrásával volt felvértezve, igazi szenzációnak bizonyult. A McLaren megszerezte első futamgyőzelmét a Bajnokok Versenyén, Bruce révén. Denny Hulme 1968-ban csatlakozott az alakulathoz, így a McLaren-Hulme pilótakettős indult harcba a világbajnoki címért, melyet végül Graham Hill nyert el a szezon végén.

Észak-Amerikában, a CanAm sportkocsiszériában a McLaren igazi nagyhatalom volt, de sajnos 1970 júniusában Bruce McLaren földi pályafutása befejeződött. Egy CanAm autót tesztelt Goodwoodban, amikor halálos balasetet szenvedett. A csapat folytatta a munkát, és az M7-es is jónak bizonyult, az igazi áttörést azonban az M23-as modell hozta meg, amely Denny Hulme és Peter Revson irányításával három futamot nyert az 1973-as bajnoki sorozatban. A McLaren csapat első konstruktőri világbajnoki címét 1974-ben nyerte, amikor Emerson Fittipaldi érkezett hozzájuk a Lotustól. Három győzelem és néhány pontszerző hely szükségeltetett az első komoly sikerhez. Nem sikerült ismételniuk 1975-ben, mert Niki Lauda és a Ferrari megakadályozta őket ebben. Az év végén Fittipaldi távozott tőlük, helyére James Hunt érkezett. Igazi drámai szezon volt a következő: Hunt egy pont előnnyel elhódította az egyéni vb-címet, míg a konstruktőrök serlege a Ferrarié lett. '77-ben Hunt háromszor győzött, mégsem tudta megvédeni bajnoki címét.

Az újabb sikerek akkor kezdtek szállingózni, amikor Teddy Mayer csapatfőnök eladta az istálló egy részét Ron Dennisnek, aki korábban a Project Four Formula 2-es istálló vezetője volt. Dennis magával hozta vezető tervezőjét, John Barnardot, aki létrehozta a Formula 1 történetének egyik legklasszikusabb modelljét, a szénszálas technikával készült MP4-est. Igaz, hogy a csapat csak szenvedett a normál motorokkal a turbókkal szemben 1983-ban, de a TAG névre keresztelt Porsche erőforrások teljesítménye bíztató volt.

1984-re Dennis szerződtette Alain Prostot, és mivel Niki Lauda is a McLaren szolgálatába állt, minden adott volt ahhoz, hogy nagyszerű eredményeket érjenek el. Prost és Lauda domináltak első közös évükben: Prost hét, míg Lauda öt győzelmet aratott. A világbajnoki cím az osztrák pilótáé lett, aki sporttörténelmet írt, hisz 72 pont-71.5 pont arányban hódította el a titulust, ez pedig máig a legkisebb előnynek számít. A francia a következő évben visszavágott és világbajnok lett, a McLarennel egyetemben. '86-ban is győzött, de ekkor a Williams-Honda-Mansell-Piquet összetétel igencsak erősnek bizonyilt. Az 1988-as szezon a McLaren eddigi legsikeresebb éve volt. Alain Prost, Ayrton Senna és a Honda motorok 16 versenyből 15-öt megnyertek, a szezon végén pedig Senna világbajnok lett. 1989-ben Prostnak kedvezett a szerencse, a "két dudás" azonban nem fért meg egy csárdában, így Prost a sorozatos nézeteltérések miatt a Ferrarihoz szerződött. Senna ekkor két egymást követő évben is világbajnok lett, a Honda ennek ellenére úgy döntött, hogy kivonul a Forma 1-ből. A McLaren Ford motorokkal versenyzett tovább, melyek roppant erőtlennek bizonyultak. Senna 1993-ban még szerzett öt győzelmet, majd úgy döntött, hogy aláír a Williamshez.

A Ford erőforrásokat 1994-ben a Peugeot motorok váltották fel, de ezzel sem sikerült győzelmet szerezniük. 1995-ben írtak alá a Mercedes-Benzzel egy motorszállítói szerződést, és ez a partnerkapcsolat napjainkban is tart. A soron következő diadalra azonban még két évet várniuk kellett: David Coulthard az 1997-es Ausztrál Nagydíjon megtörte a jeget és győzött. Később az Olasz Nagydíjon, Monzában is elsőként haladt át a kockás zászló alatt. A csapat erős volt, de a Mercedes motorjai megbízhatatlannak bizonyultak. Coulthard és Hakkinen több győzelmet is arathatott volna, ha nem hagyja őket cserben a technika. Hakkinen a szezon utolsó futamán, a jerezi Európa Nagydíjon aratta pályafutása első győzelmét, így az évet a McLaren három futamgyőzelemmel zárta.

Az 1998-as év ismét a sikeré lett. A McLaren kettőse az idénynyitó futamtól kezdve uralta a mezőnyt, és az első hat versenyből ötöt meg is nyertek. Csak a Ferrari és Michael Schumacher tudott lépést tartani a mindenkori Ezüst Nyilakkal, de a német pilóta sem tudta megállítani azokat; Hakkinen lett az egyéni világbajnok, azonban ebben az évben a Ferrari szerezte meg a konstruktőrök vb-címét. Mika Hakkinnek sikerült dupláznia, '99-ben ismét világbajnok lett.

A 2000-es évad elején a McLaren a Mercedes motorok gyengélkedése miatt nem volt a helyzet magaslatán. Coulthard a második lett a Brazil Nagydíjon, azonban a légterelők nagyobbak voltak a megengedettnél az autóján, így diszkvalifikálták. Az első öt versenyen a Ferrari komoly előnyre tett szert, Mika Hakkinen pedig nem tudott lépést tartani Michael Schumacherrel. Az év végén a finn pilóta és a csapat is csak a második helyet tudta megszerezni. A következő idényben három futam szükségeltetett ahhoz, hogy a Wokingban letelepedett csapat rájöjjön: a Ferrari előnye óriási. A szezon közepéig Coulthard viaskodott Schumacherrel, de a német a Hungaroringen pontot tett az ügy végére és eldöntötte az egyéni világbajnoki cím sorsát. A skót és a McLaren is a második helyen végzett. Hakkinen az idény végén úgy döntött, hogy kihagy egy évet és 2003-ban visszatér, de 2002-ben bejelentette: befejezi Formula 1-es pályafutását. Helyére 2002-ben honfitársa, Kimi Raikönnen érkezett a Sauber Petronastól. A McLaren a technika gyengélkedése miatt az utóbbi évek egyik leggyengébb produkcióját nyújtotta 2002-ben, így csak a harmadik helyet tudták megszerezni a konstruktőrök világbajnokságában.

2003-ban úgy tűnt magára talál a csapat, igaz csak harmadik helyezést ért el a csapat; Raikönnen pedig mindössze két ponttal maradt el Michael Schumachertől a világbajnokságban.

	2006		2005		2004		2003
	2002		2000		1998		1988
	1985		1984		1976		1970
	1968		1963